On.Dave kijelentkezett,én meg szomorúan néztem a webkamerába.
-Mindegy.Holnap is nap van,szóval még fogtok beszélni nyugi.-vígasztalt Tina.
-Kicsim!-kiáltott fel anyu,én meg leszaladtam a lépcsőn.
-Igen?
-Be kell mennem a korházba.Baleset történt és súlyosan megsérült két személy.Holnap találkozunk.Szeretlek.-nyomott egy gyors puszit a homlokamra és máris kiviharzott a házból.
Egyedül álltam a ház kellős közepén.Senki nem volt itthon,mivel apu üzleti úton volt és az előbb anyu is lelépett.
Pár perc múlva már egy extra sajtos melegszendviccsel tértem vissza a szobámba és levágtam magam a gépem elé.
-Egyébként,kicsit meg kellene változzon a stílusom,mivel túl egyszerű vagyok.Az egyszerű lányokat nem nagyon bírják a fiúk.-húztam el a számat.
-Hm.Ez igaz.De nem kell sok mindent változtatni.-gondolkodott.-A hajadat egy kicsit meg kell csinálni és a ruhatáradat is le kell cserélned.
-Oké.Akkor holnap menjünk el vásárolni.
-Oki.Amúgy,meddig kell hord a szemüveged?-kérdezte.
-Azt akarod mondani,hogy nem állj jól?-vontam fel a szemöldököm.
-Igen.-biccentett.
-Ez fájt.-biggyesztetem le a számat.
-Szóval,meddig kell hord?
-Még 2 hétig.-mondtam,közben belenéztem a tükörbe és a szemüvegem csekkoltam.Tinának igaza van.Tényleg rémesen fest!Hogy nem vettem észre eddig?
-Szuper.Tökéletes.-mondta.
-Mi szuper?-értetlenkedtem.
-2 hétig még a fotózásra fogunk gyakorolni,és addig kétlem,hogy találkoznátok.
-Itt lakik a szomszédban.-szóltam unottan.
-Mindegy.Ha akar veled találkozni,akkor legalább a fotózásra tudsz hivatkozni.
-Oké.Fúú.Alig várom már,hogy ezt a bokrot rendbe tegyék a fejemen.-nevettem el magam.
-És frufrut is vágass!Az aranyosarcú lányokhoz illik.
-Hm.-gondolkodtam.-Igaz.-biccentettem.-És akkor én aranyosarcú lány vagyok?-vigyorogtam elégedetten a kamerába.
-Aha.-mosolygott kedvesen.-Néha irigylem.
Még egy sort újjongtam a kamerába,mikor valaki csengetett.
-Tina...Valaki jött.Úristen!Nem merek le menni a sötétben!
-Nyugi.Kapcsold fel a lámpád és menj le.A biztonság kedvéért,vigyél egy ollót magaddal.-nyugtatott meg.
-Köszi a jótanácsot.-nevettem halkan.
Kisurrantam a lépcsőre és feloltottam a lámpákat és az ollót a kezembe fogva fordítottam el a zárat.A szívem ezerrel vert,majd végre kinyitottam az ajtót.
-Bú.-mondta valaki én meg ösztönösen felsikoltottam.Az ajtót bevágtam,de nem csúkodott be,mivel valaki kintről nyomta.-Nyugi,csak én vagyok az.-hallottam meg Dave hangját.
Most a szívem százszor gyorsabban vert és éreztem,hogy a pír elönti az egész fejemet.
-Úristen.-sóhajtottam (látszólag) megkönnyebbülve.
-Jól vagy?-kérdezte nevetve.
-Aha.-mondtam remegő hangon,mivel még mindig az előbb ért kis sokk alatt voltam.
-Csak azért jöttem...-támaszkodott az ajtófélfának,én meg magamba drukkoltam,hogy azért jött,hogy bevallja,hogy szeret és a szemüvegem jól áll.
Tévedtem.
-Csak azért jöttem,hogy személyesen is megköszönjem,hogy segítettél a göripályán.
-Semmiség.-legyintettem.
Csendben álltunk az előszobába,én meg azon gondolkodtam,hogy ő vajon hallja-e,hogy mennyire ver a szívem.
-Gyere be.-mondtam és remegő kézzel jobban kitártam az ajtót.
-Nem,köszi.Csak pár percre ugrottam át.Adam még ott van a korházba és magát okolja az egészért...-magyarázta.
-Ó!Értem.
Eltolta magát az ajtófélfától,majd tett felém egy lépést én meg drukkoltam,hogy most végre megcsókol.
Megint tévedtem.
Már csak pár centi volt közöttünk,mire ő lehajolt (ő magas,én alacsony -.-) és nyomott a homlokomra egy puszit.
Ennyi kellett.Én égő vörös fejjel álltam előtte és a pulcsim újját huzigáltam.Ő kilépett az ajtón és egyet intett.Gondolom ezt köszönésnek szánta,ezért becsuktam mögötte az ajtót és be is zártam.
Nekidőltem a falnak,lassan elcsúsztam rajta.Még a fejem mindig vörös volt és a szívem is ezerrel vert.Ez tényleg megtörtént,vagy csak álmodok?!
-Oké.Akkor holnap menjünk el vásárolni.
-Oki.Amúgy,meddig kell hord a szemüveged?-kérdezte.
-Azt akarod mondani,hogy nem állj jól?-vontam fel a szemöldököm.
-Igen.-biccentett.
-Ez fájt.-biggyesztetem le a számat.
-Szóval,meddig kell hord?
-Még 2 hétig.-mondtam,közben belenéztem a tükörbe és a szemüvegem csekkoltam.Tinának igaza van.Tényleg rémesen fest!Hogy nem vettem észre eddig?
-Szuper.Tökéletes.-mondta.
-Mi szuper?-értetlenkedtem.
-2 hétig még a fotózásra fogunk gyakorolni,és addig kétlem,hogy találkoznátok.
-Itt lakik a szomszédban.-szóltam unottan.
-Mindegy.Ha akar veled találkozni,akkor legalább a fotózásra tudsz hivatkozni.
-Oké.Fúú.Alig várom már,hogy ezt a bokrot rendbe tegyék a fejemen.-nevettem el magam.
-És frufrut is vágass!Az aranyosarcú lányokhoz illik.
-Hm.-gondolkodtam.-Igaz.-biccentettem.-És akkor én aranyosarcú lány vagyok?-vigyorogtam elégedetten a kamerába.
-Aha.-mosolygott kedvesen.-Néha irigylem.
Még egy sort újjongtam a kamerába,mikor valaki csengetett.
-Tina...Valaki jött.Úristen!Nem merek le menni a sötétben!
-Nyugi.Kapcsold fel a lámpád és menj le.A biztonság kedvéért,vigyél egy ollót magaddal.-nyugtatott meg.
-Köszi a jótanácsot.-nevettem halkan.
Kisurrantam a lépcsőre és feloltottam a lámpákat és az ollót a kezembe fogva fordítottam el a zárat.A szívem ezerrel vert,majd végre kinyitottam az ajtót.
-Bú.-mondta valaki én meg ösztönösen felsikoltottam.Az ajtót bevágtam,de nem csúkodott be,mivel valaki kintről nyomta.-Nyugi,csak én vagyok az.-hallottam meg Dave hangját.
Most a szívem százszor gyorsabban vert és éreztem,hogy a pír elönti az egész fejemet.
-Úristen.-sóhajtottam (látszólag) megkönnyebbülve.
-Jól vagy?-kérdezte nevetve.
-Aha.-mondtam remegő hangon,mivel még mindig az előbb ért kis sokk alatt voltam.
-Csak azért jöttem...-támaszkodott az ajtófélfának,én meg magamba drukkoltam,hogy azért jött,hogy bevallja,hogy szeret és a szemüvegem jól áll.
Tévedtem.
-Csak azért jöttem,hogy személyesen is megköszönjem,hogy segítettél a göripályán.
-Semmiség.-legyintettem.
Csendben álltunk az előszobába,én meg azon gondolkodtam,hogy ő vajon hallja-e,hogy mennyire ver a szívem.
-Gyere be.-mondtam és remegő kézzel jobban kitártam az ajtót.
-Nem,köszi.Csak pár percre ugrottam át.Adam még ott van a korházba és magát okolja az egészért...-magyarázta.
-Ó!Értem.
Eltolta magát az ajtófélfától,majd tett felém egy lépést én meg drukkoltam,hogy most végre megcsókol.
Megint tévedtem.
Már csak pár centi volt közöttünk,mire ő lehajolt (ő magas,én alacsony -.-) és nyomott a homlokomra egy puszit.
Ennyi kellett.Én égő vörös fejjel álltam előtte és a pulcsim újját huzigáltam.Ő kilépett az ajtón és egyet intett.Gondolom ezt köszönésnek szánta,ezért becsuktam mögötte az ajtót és be is zártam.
Nekidőltem a falnak,lassan elcsúsztam rajta.Még a fejem mindig vörös volt és a szívem is ezerrel vert.Ez tényleg megtörtént,vagy csak álmodok?!
Következő rész??:))
VálaszTörlés